Mozgásban a Nippon Seibukan Akadémia

Mozgásban a Nippon Seibukan Akadémia

A koronavírus járvány több új tényezőt is felszínre hozott, eddig soha nem látott kihívások elé állítva a harcművészeket is. Az 1968-ban Japánban, Suzuki Masafumi nagymester által megalakított Nippon Seibukan Akadémia magyarországi tagjai is igyekeztek reagálni az új fajta kihívásokra. Az Össz – Japán Harcművész Szövetség egyik legpatinásabb tagja amúgy is sokat foglalkozik a különböző harcművészetek oktatásával. Nem annyira versenyek szervezése, mint inkább a szemináriumok, harcművész találkozók szervezése, szakmai műhelymunka és természetesen a japán kultúra és hagyományok ápolásra tartozik a Seibukan vállalt feladatai közé.

Többszöri próbálkozás után 2008-ban jelent meg Magyarországon a szervezet.2008-ban Shihan Gregor László VIII. DAN kapta a megbízást arra, hogy Hazánkban képviselje a most Kancho Yashuo Kawano IX. DAN vezette szervezetet. 2016-tól Kyoshi Pospischil Tamás VII. DAN tai-jitsu és karate mester vezeti a magyar csoportot, mint shidoin, aki tanítványaival és Gasparik Róbert mesterrel 2019-ben részt vett Kyoto-ban a hagyományos nemzetközi Seibukan Sai-on. Olyan kiváló harcművészek segítették a csapatot, mint Verebics Hajnalka V. DAN aikido, Sensei Gasparik Róbert III. DAN, Sensei Haba József IV. DAN és társaik.

A magyar csoport nagyon jó kapcsolatot ápol a Hanshi Robert Manole IX. DAN vezette román szervezettel, amit több közös szeminárium élményei is fémjelzi. Szintén jó kapcsolatban maradtak Doshi José Miguel Martinez Barrera X. DAN nagymesterrel, aki ma már egy másik japán szervezethez tartozik, de akinek oroszlánrésze volt annak idején a magyar Seibukan megszervezésében.

A vírusveszély kitörésekor a seibukanos edzők rögtön léptek. Kyoshi Pospischil Tamás a járvány egész időszakára elegendő videós edzésanyagot tett fel Facebook oldalukra.

Az Óbudai Jutsu Kai Kan Sportegyesület éves rendszerességgel megtartott Nihon Ju-Jutsu és Nihon Tai-jutsu tábora idén Siófokon lesz, az Aranyparton, 2020. augusztus 19-23-ig. szeptember végére terveznek egy hétvégi edzőtábort Budapesten, kimondottan Goju-Ryu katák gyakorlása és praktikus önvédelmi használata témájában, amely a Seibukan tagjainak lesz szervezve. Ez egyben a felkészülés része a jövő évi, Japánban Kyoto-ban rendezendő Seibukan Sai találkozóra is.

A tervek szerint decemberben – 2020. december 27-30. – is szerveznek egy bentlakásos tábort, amelyben ju-jutsu, tai-jutsu, karate gyakorlás szerepel. Természetesen ez a seibukanosok számára is nyitott klubtábor.

A Békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport SE Seibukan csoportjának vezetője, Shihan Gregor László egyrészt élő edzéseket tartott messengeren, másrészt általános és középiskolás önvédelmet tanuló osztályoknak videó oktató anyagot készített. A Seibukan alapelvei szerint folytak eddig is az általános és középiskolás önvédelmi órák, sőt, a más irányzatú övvizsgáztatásban is a Seibukan felfogása és alapelvei érvényesültek. Nagy figyelmet kapott és sikert aratott az online rúgás gyorsasági verseny. Az edzéseken használt formagyakorlatokat átalakította lépésesből lábváltásra, így bezárt kis szobában is lehet katát gyakorolni ilyen rendkívüli helyzetben. Ugyanúgy elkészítette az övvizsga anyag gyakorlásának otthoni, kis területre zárt módszerét.

A vírusveszély csillapodása persze nem állítja meg az új módszerek, további újítások kidolgozását, hiszen bármikor szükség lehet rá a jövőben. A Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi csoportja azzal tudja a harcművészeket ez támogatni, hogy oktatási módszereivel biztosítja a folyamatos edzés munka fenntartását. S ez egy nagy eredmény ilyen körülmények között!

Kyoshi Pospischil Tamás és Shihan Gregor László
A magyar küldöttség a Butokudenben.
A magyar küldöttség a Nippon Seibukan Akadémia vezetőivel 2019-ben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük